Tavaszi márkahullás- ismerd meg vendégmárkáinkat- VeraNatura

April 12, 2019

A testápolás nem csupán arról szól, hogy kiválasztjuk a bőrünknek legmegfelelőbb termékeket, összetevőket, ügyelünk arra, hogy káros anyaggal nem érintkezzünk sem mi, sem a babánk. A VeraNatura kozmetikai manufaktúrája szerint a külsőnk és lelkünk, és a belső igényeink összefüggnek és elválaszthatatlanul képzik a lényünk egészét. A bőrápolás a lelkünk rituáléja is, ezért termékeik mindig úgy és abból készülnek, mely nem csupán a testünkre de a lelkünkre is a leginkább hat. 

 

Ismerjétek meg Verát és az ő kézzel készült  test-és lélek ápoló világát. 

 

 

 

Mikor indul a márkád és mi a küldetése?

 

2014 augusztusában indultunk a Holisztikus Élet webáruházzal, mellyel célunk a testi-lelki-szellemi harmónia megtalálása, a környezettel való felelős együttélés, az ebben való informálódás és segítség volt mindenki számára. A VeraNatura manufaktúra natúrkozmetikumait is ennek szellemében hívtuk életre, melyek 2014 novemberétől elérhetőek. Olyan emberek számára szeretnénk kozmetikumainkkal a lehető legtermészetesebb megoldásokat kínálni, akik sok mindenre érzékenyek, és nehezen találnak maguknak hatásos ápolószert, vagy csak nagy rajongói a természetes alapanyagoknak, megoldásoknak. Nem titok, hogy a kezdetektől nagy hangsúlyt fektettünk a gyógynövényekre és az aromaterápiára, így a termékek nemcsak ápolási céllal készülnek, hanem az illatok lelki szinten is hatnak. Minden darabnak egyéniséget szerettünk volna kölcsönözni, így állnak össze az egyedi receptek, és így kínáljuk őket vásárlóinknak is.

 

Miben mások a Te termékeid, mint a piacon található más termékeké, miben próbálsz újat adni?

 

A törődés és a tudatosság, ami szerintem nagyon fontos. Az a fajta minőség, ami gyakorlati tapasztalaton is alapul, de szerintem ezzel minden készítő így van. Vannak bio és nem bio alapanyagok, de mindig azokat választom, amikben több „energiát” érzek, ami jobban „belesimul” a kezembe, így nem csak a címke érdekel. Egy kézműves termék valahol mindig egyedi, ahogy egy jó étel; függ a készítőjétől is, nemcsak a recepttől. Mivel én készítem a recepteket is, oda tudok figyelni az egyedi igényekre, az apró finomságokra, a különleges hozzávalókra, ez az, amit nagyobb-ban már nehezebb átvinni. Itt az én kezemen megy keresztül szinte minden folyamat, a készítéstől a csomagolásig, és nagy szeretettel és odafigyeléssel végzem minden részletét. A termékek beltartalmában pedig nem ismerek kompromisszumot; minden jó bennük van, aminek ott a helye, és lehetőleg olyan formában, ahogy a legjobb használni őket, hiszen a praktikum is fontos.

 

 

 

Miért tartod fontosnak, hogy az emberek magyar, kézzel készült termékeket válasszanak?

 

Egy kis ország vagyunk, de nagy múlttal és nagy hagyományokkal a természetes gyógymódok és a gyógynövényekkel való kapcsolatunkban. Sok mindent megoldottunk magunknak a történelem során, és nemcsak gazdag természeti kincsünk van még mindig, hanem valljuk mi is, hogy az az igazán jó nekünk, ami helyben terem. Így próbáljuk minél több alapanyagból a hazait választani és ugyanolyan fontos, hogy itt helyben készüljön, a helyi emberek egyéni igényeire, amit itt ismerünk a legjobban helyben. Ez a ráhangolódás, ez az inspiráció pótolhatatlan minden egyéb kézműves termék esetén is.

 

Mit üzennél a most éppen várandós kismamáknak? Szerinted, mi a legfontosabb, amire fel kellene készülniük?

 

A várandósság alatt legalább olyan fontos a lelki felkészülés, mint a testi. Kevés stressz, sok pihenés, és mozgás. Nem kell máshogy élnünk, csupán figyeljünk tudatosan a testünk és babánk jelzéseire, mert ők tudják igazán, mire is van szükségünk. Így a legfontosabb is ez, amire fel kell készülni: a lecsendesedés, a befelé fordulás, a belső hang meghallása mindenek előtt, hiszen még sokáig kell gondoskodni magunkon kívül arról az emberpalántáról; megérezni, ráhangolódni, meghallani az egyéni hangját. Ez az, ami az anyákat igazán különlegessé teszi, hiszen nincsenek kőbe vésett szabályok, bárki bármit mond.  

 

Share on Facebook
Please reload

Rovatok
Please reload

Legutóbbi cikkek
Please reload

Címkék