top of page

Amikor az ölelés életet ment- Menő kampány a „Melletted a helyem” Egyesületért

Azt már tudjátok, hogy mennyire hiszünk az ölelés erejében, csodájában. Egy átlagos családban, egy átlagos babával is viccesen meg szoktuk említeni, hogy bizony az „ölelés” életet ment. Érthetjük ezt a babahordozásra vagy csak úgy, mikor összebújunk babánkkal.


Persze édesanyaként és az ölelés elkötelezettjeként, na meg persze azért is, mert egyre több levelet kapok a szülőktől, hogy korababának milyen hordozóeszközt ajánlunk egyre inkább foglalkoztatott a gondolat, hogy valami még jobbat is tehetünk.


Régóta érlelődött bennem a gondolat, hogy jó lenne az ölelés üzenetét akár küldetéssé formálva nonprofit célt is szolgálni. Nagyon sok gyerkőcöket segítő szervezet és alapítvány van már, de én olyat kerestem, akik ugyanazt a célt szolgálják egy kicsit más szinten, mint mi.


Ekkor találtam rá a „Melletted a helyem” Egyesületre és rögtön beleszerettem a munkásságukba, mert olyan célért küzd, az amúgy 12 éve koraszülött babát világra hozó édesanya Nagy Lívia -alapítvány alelnöke-, ami egyenesen felér a csodával.


Lívia saját tapasztalata után szembe ment az orvosokkal, a kórházi protokollal, megtörte a berögződéseket. Kemény 12 éve tartó harc az övé, de egyre többen állnak mellette már szakemberek is, mert szinte hihetetlen az eredmény, amit a korababáknál az egyszerű ölelés csodájával el tudnak érni.


„Mert a szülő az szülő, nem látogató. Missziómnak tartom, hogy megtudja minden koraanya és koraapa, hogy az éppen életéért küzdő gyermekének legjobb és leghatékonyabb fájdalomcsillapítója a szülei ölelése. Tudniuk kell, hogy az édesanya teje a legjobb védőoltás és gyógyszer.”


Nagyon érdekes, hogy erre a fejlett világot ismét meg kell tanítani. (Ahogy a hordozásra is amúgy csak halkan tesszük hozzá). A korababák legnagyobb segítsége ugyanis nem az, hogy egy inkubátorban tápszerrel etetik őket, hanem az, amit az anyatermészet már olyan régen megtanított nekünk csak elnyomjuk az ösztöneinket.

Lívia mesélte nekem, hogy hogyan is jöttek rá a tudósok, hogy a babák anyukájuk mellkasán sokkal stabilabban fejlődnek, mint az inkubátorokban. Kolumbiában ugyanis észrevették, hogy bár nincsenek inkubátorok, nincs fejlett technika, egész egyszerűen a korábban született babákat anyjuk, apjuk meztelen testére teszik órákra, hetekre, hónapokra…és a korababák halandósága csodával határos módon mégis alacsonyabb. Nem tesznek mást, csak azt mintha még mindig pocakban lennének. Szüleik szívének dobbanását hallgatják, félhomályban, békében, háborítatlanul, míg meg nem erősödnek.


Lívia pedig azért dolgozik, hogy a szülők, akiknek korábban érkezett a babájuk erre az ölelésre lehetőséget kapjanak. Az első perctől kezdve, hogy a babák éppen, hogy csak egy kilósan meglátják a napvilágot, családban lehessenek, megismerhessék egymást, csapattá formálódjanak, és együtt küzdjenek a megerősödésért. Mert elszeparálva, művi környezetben az esélyeik drasztikusan alacsonyabbak.


Szóval mi most az ő ügyükért állunk ki a jövőben, tudja meg mindenki, hogy a legkisebbeknek életet menthet az ölelés és a szüleik közelsége az első perctől a kórházakban.


A küldetésünkre pedig egy szuper menő dolgot találtunk ki. Lett nekünk egy ideiglenes tetoválásunk, amin szerepelnek a mi ölelkező macijaink és egy szlogen #HUGYOURBABY

Ha vásárolsz egy ilyen tetkót, a (webshopban ITT megtalálod) akkor 1000.- al támogatod a „Melletted a helyem” Alapítvány munkásságát.




Ha szeretnél még tovább menni és még menőbben támogatni az ölelést, akkor csinálsz magadról, gyerkőcöddel, pasiddal, cicáddal, anyukáddal és még sorolhatnánk egy fotót a tetkóban és a közösségi felületeken ki is teszed! Ne felejtsd el kiírni hozzá, hogy ezzel a Mybabyhug Babahordozók és a „Melletted a helyem” Egyesület munkásságát támogattad a koraszülött babák családbarát kenguru módszerének elterjedéséért.


Nekünk már van tetkónk és hamarosan másoknak is lesz!! Figyeljétek csak!


Az Egyesület adatai:

www.mellettedahelyem.hu

INFO@MELLETTEDAHELYEM.HU

Bankszámlaszám: MagNet Bank | 16200010-10054275


Rovatok
Legutóbbi cikkek
Címkék
Kövess bennünket
  • Grey Facebook Icon
  • Grey Pinterest Icon
  • Grey Instagram Icon
bottom of page